Életközpontú, bizalmi pénzügyi tervezés és vagyonkezelés

%C3%89N_j%C3%B3.jpg

Klinger József vagyok

64 éves, 5 gyermek apja és egy gyermek nevelőapja.

De ami a legérdekesebb volt, azt az alábbi szakmai továbbképzésen tanultam meg egyetlen közép-kelet-európaiként és azóta nincs tudomásom róla, hogy lenne rajtam kivül még valaki, akit érdekelt volna ez a tudásanyag régiónkban.

 


MIÉRT?

Ezt az alapvetően ismeretterjesztési céllal, saját kezűleg létrehozott honlapot gyermekeimnek, páromnak, barátaimnak, ismerőseimnek ajánlom és mindazoknak, akik szeretik a régi dolgokat új fényben látni vagy csak egyszerűen szeretnének újat tanulni. Ki fog derülni, hogy egy olyan nagyon bonyolultnak és csak a kiváltságosok számára elérhetőnek tűnő dolog, mint a befektetés, nem is annyira bonyolult. Meg fogod tudni, hogy neked legalább annyi, és ha megfogadod a tanultakat, akár még több esélyed is van, mint a pénzügyi ipar nagyjainak, akik állítólag tudják, hogy mit kell csinálni a jó befektetési eredményekért. Mindjárt sietek is megnyugtatni téged, hogy hozzám képest neked a töredékét sem kell időben befektetned, és nem kell végigjárnod azt a rögös utat, amit nekem.

Söt azt is megígérem, hogy nem lesz bonyolult megérteni, és mindig van egy könnyebb út e honlapon, ha már túl sok a megismerni való.

Pénzügyi alkusz

Pénzügyi alkusz

Szakmai pályafutásom során, alapvetően biztosítási alkuszként  mindig ügyfeleim érdekeit képviseltem, segítve őket kockázataik kezelésében, az optimális biztosítási fedezet megtalálásában a piacon. A biztosítási alkuszi tevékenység alapjául szolgáló bizalmi elvet (vagyis, hogy az ügyfél érdeke az elsődleges) a biztosítási törvényben is jónak látta lefektetni a jogalkotó. A többi pénzügyi közvetítőre ilyesmi nem vonatkozik, nekik nem kell törvényileg az ügyfeleik érdekeit képviselni, így nem is teszik azt természetesen. Bár történt néhány bátortalan lépés a kívánt irányban, de szerintem még most sincsenek és úgy tűnik, még jó sokáig nem is lesznek a dolgok rendben, ezért elhatároztam, szerény eszközeimmel megpróbálok utat mutatni ebben az aktív befektetési világban. Az aktív szót a későbbiekben megmagyarázom.

Hiszek benne, hogy az én utam továbbra is az ügyfeleim boldogulásán keresztül vezet, akár bizalmi alapon működő (ügyfél érdek képviselete mindenek felett) pénzügyi alkuszként is felfogható a tevékenységem, és tisztességes szolgáltatásért cserébe tisztességes szakértői díjat várok el.

Miért csak most?

Azért, mert csak most sikerült megteremteni a feltételeit egy valódi pénzügyi tervezői munkának, önmagában a tanács mit sem ér, ha nem lehet végrehajtani.Szükséges volt a vagyonkezelési háttér megteremtése, ami mára már adott.

HOGYAN?

Pénzügyi tervezéssel és a vagyonkezelés megszervezésével csinálom.

Joggal azonnal femerülhet benned egy fontos kérdés: hogyan lehetséges az, hogy a pénzügyi közvetítő ipar jeles képviselői nem tudnak ezekről a módszerekről, és nem elég, hogy pont gyakran az ellenkezőjét teszik, de még téged is arra bíztatnak nap, mint nap?

Esetleg lehet, hogy nem áll érdekükben mindezeket a bizonyítékokat az orrodra kötni? Ez is ki fog derülni. 


MIT?

Azok számára, akik mindent azonnal szeretnének tudni, mindjárt itt le is írom, hogy szerintem a tudomány mai állása (szó) szerint milyen egy jó befektetési folyamat recept egy átlagpolgár számára:

  1. Keress egy bizalmi elven működő, csak szakértői díjat felszámító, pénzügyi tervezőt, aki bizonyítani is tudja neked, hogy egyéb forrásból nem származik jövedelme, csak Tőled, pl. ajánlom magamat.

  2. A pénzügyi tervező segítségével ismerd meg önmagadat, kockázattűrő hajlamodat és kockázatviselő képességedet. Részleteket itt találsz.

  3. A pénzügyi terveződ segítségével készíts saját, meggyőződéseden és kockázatviselő képességeden alapuló írott befektetési politikádat, filozófiádat, amelyhez tűzön-vízen keresztül ragaszkodsz.

  4. Diverzifikáltan fektess a világkapitalizmusba, több szempontból is a lehető legszélesebb körű eszközökbe, felhasználva a Nobel díjas közgazdászok befektetési gyakorlatba átültetett kutatási eredményeit.

  5. A világgazdaságra csekély hatásod lesz, ezért koncentrálj arra, amit befolyásolni tudsz: minimalizáld a befektetési költségeket, az értékpapírok szükségtelen cseréjét, és az adókat.Többet erről itt olvashatsz.

  6. Félévente, de legalább évente állitsd helyre a befektetési politikádban lefektetett eszközarányokat (mennyi részvény-, kötvény-, ingatlanalap legyen, milyen arányban). További részleteket itt találsz.

  7. Keress egy átlátható költségszerkezetben működő vagyonkezelőt.

  8. Soha, de soha se vess figyelmet a pénzügyi médiára, sose higgy a sztoriknak, hiszen azok csak kitalált marketing célú történetek,nem a valóság. A jövőt még senki sem látta előre és valószínűleg soha nem is fogja.

  9. Éld és élvezd az életedet! Élvezd  a kamatos kamatok miatti vagyonnövekedést.
    Csak rajtad múlik, hogy a mókuskereket vagy az okosbefektetői utat választod.
    Ez utóbbival a pénz téged szolgál, csupán eszközzé válik céljaid eléréséhez, nem végcéllá, amit a “bevált” módszerekkel soha sem tudsz elérni.

_Rat_Race_money_chase_v_Sailboat_UK_.png

Joggal felmerülhet benned a kérdés: hogyan tudnám én mindezt magamnak végigcsinálni?

Most, hogy meglátogattad ezt a honlapot, már tudni fogod, hogyan kell ezt végigcsinálni.Segítséggel.

Pontosan ezért van szükséged egy bizalmi alapon működő pénzügyi tervezőre és egy vagyonkezelőre, akik mindezt meg tudják veled, neked csinálni, teljesen átlátható, versenyképes költségszerkezetben.

Javaslom, hogy az alábbi “Életközpontú pénzügyi tervezést” válaszd a további utadhoz, de ha egyből a végére szeretnél ugrani, a megértés útján való fokozatos haladás helyett, itt tudsz a lényegre térni.


Életközpontú pénzügyi tervezés

Sok ember életében először itt találkozik még a pénzügyi tervezés szóősszetétellel is, nem hogy az életközpontú tervezéssel.Ismerkedj meg vele, hogy mi fán terem.Ha többet szeretnél megtudni róla, akkor

Tudományos tényeken alapuló befektetés

Az angol-szász világban “evidence based investing” összefoglaló néven nevezik a közgazdaságtudomány vívmányai alapján történő befektetési módszereket,Ha többet szeretnél megtudni róla,akkor

edited.jpg

Vagyonkezelés

Ezt nem én végzem.A fenti befektetési recept 5. és 7. pontja nagyon szorosan összefügg egymással, mivel nagyon nem mindegy, hogy a tőled elvonásra kijelölt költségek nálad maradnak befektetendő többletként,neked dolgoznak, vagy egy ellenérdekelt félnek.Ha érdekel a mi módszerünk, akkor